Elveszve

A sötétben tapogatózunk, próbáljuk közben kitalálni milyen színű a fal. Milyen színű a ruhánk, milyen színű a lelkünk. Közben minden egyes apró szikrát reflektor erősségűnek látunk. Túl rég óta keressük a színeket, túlságosan el vagyunk keseredve. Most mindenki megijed, most mindenki még jobban elveszik, pedig a sötétség nem lett sötétebb. Úgy érezzük, hogy ha most nem láthatjuk meg a színeket, akkor nagyot bukunk. Tudni akarunk, ismerni a miérteket. Jobban, mint eddig még soha. A világ már elbukott a tudományos elméletekkel. Sokan indulnak el más úton. Próbálják a megérteni milyen a zöld, próbálnak hinni azoknak, akik már látták. Néhányan próbálunk magunktól rájönni, magunktól látni. Úgy érezzük, hogy jó úton haladunk, hogy gyorsabban haladunk, mint sokan mások. Talán kicsit még különlegesnek is hisszük magunkat.
Olvasunk, vezetett meditációkat hallgatunk, iskolákba járunk, tanítókat keresünk, akik megmondják amit látni lehet. 100 felől jön az információ, 1000 felől bombáznak a javaslatok és a szabályok. Ezt nem illik, az nem ésszerű, amaz nem etikus, a negyedikről meg egyszerűen nem tudjuk érezni, hogy valós. Megérzések, sugallatok, baráti tanácsok, erkölcsi szabályok, fizikai akadályok, félelmek, késztetések. A tömegmédia túlzsúfolja az agyunkat, amíg végül minden összemosódik és elveszünk a részletekben. A kétségbeesett kutatás, hogy megtaláljuk saját magunkat túlzsúfolja a lelkünket, míg végül azt vesszük észre, hogy kevésbé ismerjünk magunkat, mint a kezdetekkor.
Könnyű elveszni. Könnyű belebolondulni. Könnyű kiábrándulni. A kérdés az, hogy vajon átvészeljük-e a hullámvölgyeket, mikor a sötét még sötétebb. A Tarot nagy arkánumának egyik lapja a Hold. Két torony áll rajta, közte a mély szakadék. A tornyok a sötétben állnak, sápadt holdfény világít csak rájuk. Az egyik a félelmek tornya, a másik az új kezdeté. A szakadék mélye a tudatalattinkba, a lelkünk legbelsejébe hatol, ahová már a gyenge holdfény nem ér el. Ott nem látjuk a színeket, nem látjuk, hogy a alattunk már a Nap kel fel.
Tudatalattinkat nem fejthetjük meg soha igazán. A sötétben nem fogjuk látni a szivárványt, de tudatunkkal, önmagunkkal egyesülve megláthatjuk, hogy ami lenn, az van fenn és ami fenn, az van lenn. Ne vesszünk el a részletekben, ne tagoljuk egységből kiszakadt önmagunkat még több kis részre. Egyesítsünk, hisz célunk az Egy Teljesség.

omw

Hihetetlen nehez volt. Sirnom kellett, feltem, gorcsben voltam. Egeszen addig, mig ala nem irtam a buvos papirt es be nem adtam. Abban a pillanatban majdnem meghaltam belul, aztan jott az uresseg erzes. Most pedig enyem az egesz vilag. Eljatszhatom Fonixet. En lehetek.
Meggondolatlannak es ostobanak tunik a dontes, mintha a buszkeseg is felulkerekedett volna. Nem igy van. Csak eleg volt. Nem megy ez igy tovabb. Nincs hova mennem, de megvan az irany. A leheto legtokeletesebb irany. Nem kell bizonyitek, a bizonyossagig vezeto ut kell.
On my way...

Symbolon - Az Udvari Bolond

Az Udvari Bolond a vízöntő és az Uránusz lapja, a szabadságé, a szabadítóé, a kívülálló igazi hősé.
A király figurája élettelenül lóg ki az udvari bolond zsákjából. Már nincs szüksége a királyra, aki énjének játékaival az ember felett uralkodik, és így rabságban tartja. Az Udvari Bolond zavartalanul és boldogan megy útján egy meghatározatlan jövő felé. Fényesen ragyog felette a gondolat villáma, amely spontaneitást és meglepetéseket ígér.
Évszázadok óta tarka ruhájáról lehet felismerni az Udvari Bolondot, mert csak a bohócruha védi meg attól, hogy akaratán kívül bolonddá váljon. Tudatosan választotta tehát ezt a ruhát.

Mit ígér?
A körülmények kirobbantottak elavult, idejét múlt helyzetedből. Fejlődési folyamatod - anélkül, hogy észrevetted volna - szárnyakat növesztett számodra.
Tehát: repülj!

Csak kérd

A tibeti szerzetesek kicsi színes zászlókra írják imáikat és fellógatják őket, hogy beléjük kapva a szél vigye őket tovább és repítse magasba. Ránk inkább az jellemző, hogy összekuporodva, magunkat féltve, borús hangulatban mormoljuk az imáinkat kicsinyes vágyaink elérése érdekében. Már ha egyáltalán tesszük.
Lehet, hogy szégyen, lehet hogy érthető, de nem imádkoztam soha igazán. Nem volt kit megszólítanom, nem éreztem, hogy felfelé kéne szólnom. Most már érzem merre kell fordulnom. Mindenfelé, magamba, másokhoz, fel, le. Most csak az számít, hogy értük történjen. Akik tagadásba, gúnyba, iróniába és önsajnálatba merülnek, akik csak üres közhelyként gondolnak arra, hogy "Segíts magadon és Isten is megsegít.". Sokszor ütközöm falakba és minden alkalommal csontig hatolóan fáj. A gúnyos elutasítás ugyanúgy célba érve fájdalmat okoz, mint a látszólagos elfogadás, de lelki bezárkózás. Régebben dühös voltam rájuk, saját kudarcomra és a látszólag igazságtalan kapcsolatokra. Biztosan majdnem mindenki szembesült már gúnyos nevetéssel, mikor a kezét akarta nyújtani. És talán sokan azt is érezték már, hogy könnyek fojtogatják a sajnálattól és a tehetetlenségtől, miközben egojuk tombolva pofozná fel a másikat, hogy kapjon végre a lelkéhez. Ne az eszéhez, az okozza a bajt. Forduljunk már végre a lelkünkhöz, nem törődve azzal, hogy mennyire "ciki", mennyire gyengék leszünk mi ezáltal mások szemében, mennyire kell letaposni a büszkeségünket.
Nekem mai napig is fáj. Próbálom legyőzni és megoldani, tudatosítani és valóban átérezni azt, hogy van, akin egyszerűen nem lehet segíteni. Mondok még kegyetlenebbet és lemondót: Van, akin nem is szabad. Senki nem választotta véletlenül nehéz sorsát, szenvedéseit. De mindenki csak annyi feladatot kap, amennyit meg tud oldani. Feladataink képességeinkhez vannak mérve, s ez gyakran nagyon igazságtalannak tűnik. El kell fogadni, el kell tudni engedni azt, akinek a szenvedést saját magának kell megélnie.
Nem csak a segítséget felajánlani megtanulni nehéz, de feldolgozni a visszautasítást, az talán a legnehezebb annak, aki életfeladatának tekinti a lélek gyógyítását. Próbáljunk hát túllépni, de ne közönnyel, hanem szeretettel. Aki készen áll befogadásunkra, a szeretet befogadására, a kinyílásra, az így is úgy is célba talál.
Küldjünk egy imát feltétel nélkül, szerteáradóan, szeretetteljesen értük.

Tükör

Az embert mindig azzal szembesítik, amit magában nem tud elfogadni. Ez a lényege a Tükör-törvénynek.
Gondolkoztál már el azon, hogy miért van az, hogy egyes emberi tulajdonságok szinte már-már irracionális ellenszenvet váltanak ki belőled? Hogy miért nem bírod elviselni, hogy mást bőbeszédűnek, pletykásnak, szétszórtnak, lelkileg gyengének, elvakultnak, kiszolgáltatottnak vagy esetleg erőszakosnak látsz? És jött-e már ilyenkor az egodtól a magyarázkodás, hogy "Hát ki szereti az erőszakos embereket, vagy akár a gyengéket?" Teljesen normális az, hogy egyes dolgok ennyire taszítanak, megijesztenek, vagy felidegesítenek?
Nincsenek véletlenek, nincsenek történések, érzések, gondolatok ok nélkül. Ezt már mindenki tudja, aki elindult az úton és akiben van belátás. Ez mindennek az alapja. Ez az egyik legintezívebb és legalapszintűbb leckénk, amit meg kell tanulnunk.
Hát akkor hogy is működik a mi személyes tükrünk? Azzal kell találkozzunk, azzal kell megbírkóznunk, amivel önmagunkban kell szembesülnünk. Most gondolkozz el, hogy mi volt az a tulajdonság, amivel legutóbb nagyon kizökkentettek az egyensúlyodból, amivel felidegesítettek, amitől elborzadtál.
Megvan?
Remek. Már csak rágondolni is felzaklató, ugye? Érzed, hogy ez a szintű reakció már-már nem természetes? Érzed, hogy ez a valami, valahol nagyon mélyen, legbelül bánt?
Most jön a nehéz rész. Légy őszinte. Figyelj befelé. Lásd meg, hogy az a bizonyos dolog ott bújkál benned. A saját személyiségedben, lelkedben ott csücsül egy kis sarokban, amit magad előtt sem szívesen társz fel. Fogadd el, hogy benned van, dolgozd fel és értsd meg. Lehet, hogy ehhez nagyon messzire kell menned. Lehet, hogy a munkahelyeden alakult ez ki benned, vagy gyermekkorodban, de megyek messzebbre, lehet, hogy előző életed egyik blokkját cipeled magaddal akar évszázadok óta. Néha ez nem megy egyedül, néha kell a segítség, néha kell valaki, aki minket kívülről lát és aki nem ítélkezik. Hosszú éves barátságok, pszichológus-látogatások sem elegendők gyakran ahhoz, hogy egy-egy ilyen mélyen elásott dolgot a felszínre hozzunk, megértünk és megemésszünk. Ilyenkor ne féljünk körülnézni, megnyílni és megtalálni a segítséget. Néha egy olyan embertől jön a legfontosabb sugallat, akiről soha nem gondoltuk volna, hogy bármi köze van a mi (lelki)életünkhöz.
Ha már egyszer ezt magadban és magaddal elintézted, felszabadultál, akkor tedd ugyanezt azzal az emberrel, aki mindezt kiváltotta belőled. Fogadd el, lásd végre tisztán és elfogadóan a másikat. Megnyugtató érzés, lecsendesítő.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden ember minden negatív tulajdonságát szeretnünk kell és tolerálnunk. Ami nem esik jól, attól távolodjunk csak el. Nem kell eltűrni az erőszakos ember agresszivitását, a hazugnak nem kell elfogadásból hinnünk, akinek folyton jár a szája, nem kell végighallgatnunk minden esetben. De azt tudnunk kell, hogy mit és kit miért kapunk. Szembesítés van kérem, napi szinten. Munkában, magánéletben, az utcán, a TV-ben, az álmainkban. Ezzel segít nekünk a Sors, Isten, a Teremtő, vagy ahogy neked tetszik, hogy önmagunkat jobban megismerjük, hogy lelkünk és tudatunk és fizikai valónk haladhasson az egység és a harmónia felé.

Minderről lehet hallani Paksi Zoltán asztrozófus rádió beszélgetésében: http://radio.tisztahangok.hu/archivum/04_asztrozofia_03_merleg

Ha kérdésed van, vagy segítséget kérnél, nyugodtan keress meg és megbeszéljük :)

Elcsendesedés - Tudatos teremtés

Nem írtam mostanában túl sokat. Nem volt mit, pedig rengeteg dolog történt. De nem voltak gondolataim. Nem éreztem, nem voltam tudatos, nem volt időm rá. Nem volt terem, nem volt csend. Nem volt magány. Megszűnt teljesen. Ahogy beindult az életem, elvesztettem magamat. Nem tudtam befelé figyelni.
Berendeztem és otthonossá tettem a lakást.
Beiratkoztam hermetikus asztrológia szakra a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetemre.
Olvasok, tanulok.
Voltam nyaralni a szüleimmel.
Gondját viselem a kutyámnak.
Csinálom a dolgomat jól, magamat megerőszakolva, teljesen motiválatlanul.
Titkot őrzök és szerepet játszok.
Megszerveztem a közös nyaralásunkat Vele.
Párt találtam. Kedveset, okosat, szenvedélyeset, megbízhatót, törődőt.
A Füzetben rengeteg pontot pipálhatok ki, mégha sokszor tanulságos is egy-egy teremtés végeredménye. Sokszor olvastam és hallottam: "Nagyon gondold meg mit kívánsz!" Mennyire igaz. Tényleg gondoljátok meg mit kívántok. Ha munkát kértek kérjetek elismerést is hozzá a jó kollégák mellé. Ha otthonos lakást kértek, ne felejtsétek, hogy legyen csendes is. Ha társat kívántok, kívánjatok neki időt, amit rátok szentelhet és nyitottságot és elég szeretetet, hogy elfogadjon titeket "furcsa" mivoltotokban és érettséget, hogy együtt tudjanak élni veletek.
Jól gondold meg mit kívánsz. A kristályos lánynak üzenem, hogy írjon csak bátran a Füzetbe, de ne feledje ki a listáról, hogy párjával felvállalhassák egymást.
Különben szét fog hasadni. Amikor nem érhet hozzá finoman, egymást csitítva. Amikor nem csókolhatja meg támaszt keresve. Amikor nem szólíthatja meg úgy, hogy megmelengesse a szívét. Szét fog hasadni.
Van humorérzéke a sorsnak, olyan poénokat szór, amire aztán végképp nem számítanánk. Kemény tanár, de jó tanár. Azt hinnénk tudatosan teremteni könnyű és innentől kezdve sorsunk teljesen az irányításunk alá kerül. Nem is hinnénk mennyire nincs ez így.
Mi kell a "jó" teremtéshez?
Pontos megfogalmazás. Mikor kérünk valamit angyalainktól, a mesterünktől, vagy bárkitől, legyünk minél pontosabbak. Soha nem fogják a kezünkbe adni teljes mértékben vágyunkat, de az általunk felrajzolt vázlat alapján meglepő, kiszámíthatatlan csodákat alkotnak nekünk.
Elcsendesedés. Teremteni nem lehet felszínesen, kapkodva, komolytalanul. Időt és csendet kell rá szentelni. Magaddal kell lenned, lelkeddel, legbelső éneddel ahhoz, hogy teremteni tudj.
Alázat. Ha mi teremtünk, akkor mi vagyunk Isten? Ha mi teremtünk, akkor bármire képesek vagyunk. Ha mi teremtünk, akkor mások hol lesznek hozzánk képest? Mi vagyunk Isten egy kicsiny kiszakadt része. Kicsi, szárnyaszegett, amnéziás, vak, öntelt kis istenek vagyunk. Tudnunk kell, hogy mindenre képesek vagyunk, de csak az Egység által. A Szeretet által. Alázat és eggyéválás. Különben nem megy.
Ha most előveszed füzetedet és átlapozod, talán észreveszed mennyire nem tudsz még "jól" teremteni. De képes vagy rá. Csak törekedj felfelé, szeress, legye meg benned az alázat és a türelem. Engedd át magad az Egység energiájának, Istennek, a Szeretetnek, akárhogy is hívod.

Te mit teremtettél már? Volt már viccesen, szomorúan, meglepően zárult teremtésed? Meséljetek!

Szerda reggel

Most minden arrol szol,
hogy varni kell.
Hogy szepen, minden idoben erkezzen.
Hogy vegre megmutassak hol a helyed, merre menj.
Hogy ne te mondd ki eloszor.
Hogy ne eroltesd.
Hogy ne siess el semmit.
Hogy addig is jol csinald.
Hogy engedd el a gorcseidet.
Hogy merj varni.
Hogy merj bizni abban, hogy minden ugy tortenik es akkor, amikor az neked a legjobb.
Hogy elhidd, minden erted van.

Amire vágyunk, az jár nekünk

"Minden ember amikor elkezd meditálni, a varázslatot éli újra. A Teremtő álmot bocsát Ádámra. Mi történik az álomban? Itt történik a hatalmas nagy dolog. Ennek a földi létezésnek ez a titka. A szentnek nevezett iratok különböző módon, de ugyanazt mondják el. Ez a következő: miután álmot bocsátott Isten Ádámra, kettéveszi. Ezt az oldalborda cuccot, ezt felejtsük el. Megfelezi, kettéveszi. Ez a csodálatos az egészben. Nem áll meg a Teremtő egy másik létezésben, univerzumban és onnan hozza át Évát, hanem abból az egyből, ami van, abból csinál kettőt. Puff neki. Felébrednek és máris megvan Ádám párja. De az nem egy másik minőség, hanem az ő kiegészítője. Jól működik a project azóta is? Ugye egész életre szóló program, hogy keresem a másik felemet. Egész inkarnációkon át, szinte minden földi életben ez egy nagyon erős motivációs tényező. Mert bárkire nézek, ott áll és ő csak fél. Egyedül van és fél. Egyedül van és fél.
Hadd fogalmazzak egyszerűen. Honnan tudom, hogy ki a másik felem? Onnan, hogy első pillanatban felismerem. Amikor én leges-legelőször én meglátom őt ebben a létezésben, felismerem. Ez nem első látásra szerelem. De az biztos, hogy felismerem és mélyebben megérint, mint pl. a Lendvai Ildikó látványa. És a szent szó, ami ugye egyedül a magyar nyelvben jelenik meg, a szerelem. Mert nézzük csak meg, hogy mennyi olyan házasság van, ami arra alapul, hogy "Hááááááttt végülis jó lesz ez. Má' együtt vagyunk 5-6 éve. Hát ha nincs ló, jó lesz ő is..."
Na most tegye fel a kezét mindenki, aki ismer ilyen kapcsolatot. De jó, hogy nem ilyenben vagyunk, ugye? És láttunk már olyat, hogy ez jóra fordul? Soha a büdös életben. Ez soha nem tud jóra fordulni. Ugye hányszor van az, hogy "Hát nem ő az igazi, de azért dolgozok, dolgozok, dolgozok rajta, hogy jó legyen..." És szétmennek, összejönnek, szétmennek, összejönnek. Ember fia nem látott olyat, hogy 8szor szétmennek és 9edszerre végre boldogok lesznek. Ilyen az életben nincs. Ez azért nagyon érdekes, mert ha nem az igazival vagyok együtt, akkor súlyos hátrányom van. Ugyanis nem a saját tükrömben nézem magam, hanem valaki másnak a tükrében és hiába próbálom felfedezni magam, nem tudom. Ha nem az igazival vagyok együtt, akkor 4 embernek az életét csűrögetem el. Az hogy a négyből én ott vagyok, az a legutolsó. De ott van ugye a "szamár" is, mert ha ló nincs... Neki húzom az idejét, de nem csak az övét húzom, hanem húzom az ő igazijának is az idejét. Mert eljöhet neki az igazi, de az nagyon súlyos helyzeteket idéz elő. Mert ebben a felállásban az ő igazija neki csak szeretője lehet. A szeretői létezés pedig: 1. Emberhez nem méltó létezés. 2. Nagyon súlyos karmákat teremt. Tehát hogy valakinek a titkos élvezeti mellékutcája legyek.... Bocs, azt nem....
És akkor már ott toporog a kertkapuban az én igazim, de nem tud bejönni, mert ott van én serlegemben a poshadt víz. Mert mit kéne csinálnom? Ki kéne öntenem és ki kéne takarítanom azt a serleget, hogy úgy ragyogjon, mint a csillagok. És akkor az én igazim el fog jönni.
Na most ezt itt nem akarom elpoénkodni. Tehát ha valakinek nem jó a párkapcsolata, akkor az egész élete pfff... Akkor igazából nem tud örülni másnak. Mert fél, mert fél. Olyan létezés nincs, hogy ne legyen itt az igazi. De olyan van, hogy meg kell érte dolgozni, olyan nagyon is van. Méltóvá kell rá válni és meg kell érte dolgozni.
Hadd idézzem egy spirituális költőnket. János Vitéz a halálon átmegy, a halálon átmegy a Jancsi gyerek és eljut Tündérországba. Előtte felajánlják neki - még Trianon előtt - a francia királylányt. "Ó nekem ő nem kell". Ugye? Tehát ott van a kisértés. Egzisztenciálisan tuti a csaj, nyugdíjas állás, stb. De nem, neki megvan a maga Juliskája és nem kódorog össze-vissza, hanem tudja. és rátalál az igazira? És ott van Tündérország? És meg kell küzdeni a sárkánnyal, medvével, kígyóval? Meg kell érte küzdeni és ő lesz a király. Az életének az ura. Ki tud teljesedni, ott van a teljesség.
Minden embernek ott van. Szokták mondani, hogy "De lehet, hogy az a karmám, hogy egyedül vagyok." Hát ezt nagyon könnyű kideríteni. Nagyon könnyen választ lehet kapni. Csak egy kérdés:
"Figyelj ide ember, figyelj testvérem, vágysz te az igazira?" "Hát hogyne vágynék!" "Nah akkor itt van, ha nem vágysz rá nincs itt." Elmondok egy titkot: Amire vágyunk, az jár nekünk. Amire vágyunk, az jár nekünk. Ez kulcs. Ezt tessék nagyon komolyan venni."

(Paksi Zoltán - Égi utak csillagüzenetei)

2012 - "És Isten fut Windows alatt!"

Kijött az első amerikaivilágvégeversionnumber654387 film trailere, ami az aktuális pániktémáról, 2012-ről szól. A youtube-on 2012-re keresve 105,000 találatot kapunk, ilyen-olyan szekták, tudományos és áltudományos csoportok, dokumentumfilmek és most már mozifilmek reprezentálásában tudhatjuk meg a "valót". Ilyenkor mindig az az uristen@menny.hu jelenet jut az eszembe, amikor a világvégét reklámozó srác a szektájuk CD-jét próbálja Istenre beszélni: "És Isten fut Windows alatt!". Kicsit nézzünk körbe és próbáljuk megtalálni az igazi tartalmat 2012 mögött, mégha nagyon nehéznek tűnik is.
Világvége lesz?
Szószerint nem, de valóban lezárul egy nagy szakasz.
???
Dimenzióváltás lesz.
Honnan tudjuk?
Sok forrásból: asztrológia, próféciák, médiumi közvetítések és nem utolsósorban megérzés. Sokan, akik már eljutottak egy bizonyos pontig és felfelé törekednek, már érzik.
Mit is érzünk pontosan?
A világ változik, az érzékelésünk máshogy működik, a minket körbevevő energiák hihetetlen intenzitással segítik elő vágyaink megvalósulását. Abban a korban élünk, ahol az lélek turbófokozatra kapcsolva fejlődhet, vagy épp vissza is zuhanhat tudattalan állapotába. Soha nem reinkarnálódott még ennyi lélek a Földre. Ennek oka, hogy most van az a kor, amikor is minden lehetséges. Aki sötét, pusztító ösztöneit, hatalomvágyát, vagy az élvezetek hajszolását szeretné kiélni, ugyanúgy megtehet mindent amit akar, mint azok, akik a lelki fejlődés eme kiemelt lehetőségével szeretnének élni.
Egyáltalán mi az a dimenzióváltás?
Szerintem nem kell sokat bizonygatnom, mindenki érzi és látja, hogy az egyes emberek lelki fejlettségi szintje között hatalmas különbségek vannak. Ezek a szintek most még jobban eltávolodnak egymástól a felgyorsult változások hatására. Ez azt eredményezi, hogy a különbség az emberek fejlettebb és a fejlődésben megrekedt csoportja között akkorára nő, hogy már tovább nem tartható fenn a mostani berendezkedés. A két csoport külön útra tér. Azok az emberek, akik felfelé törekednek a harmadik csakra szintjéről a negyedikre emelkedhetnek. A harmadik csakra jelentése itt a sűrű anyagi, mondjuk úgy 3 dimenziós lét, míg a negyedik csakra (szívcsakra) egy sokkal emelkedettem tudatállapotú, megtisztult, magasabb szinten rezgő energiájú létezés szintje, ami eltávolodik az anyagi világtól.

Ha kíváncsiak vagytok többre 2012-ről spirituális vonatkozásban, klikk Szabó Judit előadására:
http://radio.tisztahangok.hu/archivum/00eloadas20090211szabojudit
Ha érdekel, hogy pontosan hogyan is néz ki a 2012-re való "felkészülés", milyen változásokat élünk át és fogunk még tapasztalni, ajánlom Szabó Judit könyvét: Az anyagból a fénybe.
"A spirituális korszakváltást egyre jobban érzékeljük a világban, az átalakulásra utaló jelek már jó ideje megjelentek. A szellemi üzenetekből tudjuk, hogy az ember most csodálatos lehetőséget kap egy páratlan szellemi felemelkedésre. A könyv e folyamat részleteit mutatja be, azt, hogy a fény hogyan alakítja át a durvaanyagot finomanyaggá, és hogyan emeli fel az anyagba zárt lelket."

Izzó lila fáradtság

Éget a fáradtság, folyton lángol belül, szinte lüktet. Kezdem elveszíteni a belső tudatosságomat és a külső érzékelésemet. A megérzéseim eltompultak, az energiáim felett elvesztettem az irányítást. Ma már komolyan megijedtem, annyira nem voltam ébren. Olyan, mint amikor az ember azt álmodja, hogy valami erős fény miatt nem lát szinte semmit. Hiába hunyorog, mintha a retinájába égettek volna egy fehér foltot. Ragyogó fény miatt tapogatózom vakon, mintha csak a koronacsakrámba csapott volna egy villám.
A fizikai testem is kezdi feladni, elnehezült, minden ponton sajog és minden bajom előjön az allergiától a migrénig. Lázad a testem, már tennem kell valamit. Pihennem kell, napok óta kapaszkodok egy foszladozó cérnaszálba. Rámtelepedik az élet, émelyít az aggodalom, megbénít a érzekelés hiánya miatti vakság és közben meg kell felelni olyanoknak, akiktől semmit nem kapok viszonzásul. Tűrni is kell, de meddig?
Pedig most jól kellene csinálni, most nem kéne elcseszni. Túl értékeset veszíthetek, ami túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Nem merek bízni, pedig hinni akarok benne. Csak hát a jelek, az egyszer közel, sokszor távol nem hagynak nyugodni. Megvakultam, nem látom őt tisztán, ahogy magamat sem, parttalanul csapódnak az érzelmek és gondolatok ide-oda.
Az angyalok nyugtatni próbálnak és simogató ígéretet tettek. Csak még félek elfogadni az ajándékot, amiért régóta könyörögtem.
Azt hiszem, most lefekszem...

Vizsgaidoszak

Passziv feleven vagyok, megis van annyi vizsgam, mint a foiskolasoknak.
Sok honapnyi tananyag tanulsagat most kell levonni, es a tesztek csak jonnek sorban. Minden valasztas kerdese, az opciok adva vannak.
Az elejen lecsusztam es csunyakat buktam, de van annyira kegyes a "tanszek" hogy szoljon, mielott rosszabb lesz. A jeleket megkaptam, ereztem, hallottam, lattam es ami a legfontosabb, eszre is vettem.
Most mar egyenesbeallok es teszem, amit tennem kell es tudatosan valasztok az utelagazasnal, felulemelekdeve es hatrahagyva a multat es az abba beleragadt embereket, megha ennyire nehez is.

******************************************************************

Egy gyonyoru video a csakrakrol es mukodesukrol, gondolat es lelektisztito. Enjoy :]

William Scully died in 1896 - His Fate a Subject of a Good Deal of Mystery.

Hirtelen úgy éreztem mennem kell. Most is, akkor is.
Fogtam hát magam és visszaindultam. Egészen könnyen ment, elvégre a halálomat már láttam ezelőtt. Felpattantam a jól bevált "past life vonatra", beültem a fekete alak mellé, aki mindig elkísér és egyenesen Amerikába robogtunk vissza. 1800-as évek vége, nagyváros, nyüzsgés. Terebélyes épület, szállodaszerű, a színei csupa sárga és arany. Egy évszámot látok meg egy újságon: 1896. Állok az ajtóban, lábam mellett kis utazóbőrönd, kezemben valamiféle vastag füzet. Törékenynek érzem magam, de nem csak a hotel méretei miatt. Kicsi vagyok, nem éppen férfias alkat, de jó kedélyű, kedves és népszerű.
"Are you alone? Do you have friends or family around?"
Egyedül. Belegondolok... Sehol, senki nem vár igazán. Ide valamiért egyedül jöttem és működik.
"Happiest moment of you life?"
Megterveztem, elkészült és működik. Nagy és számomra gyönyörű. Nem látom pontosan, hogy mi az. Mérnök vagyok, egyetlen szerelmem a gépek voltak. Emberek jönnek-mennek és gratulálnak. Valaki messziről kiabál: "William, hey William!" Szóval így hívnak. A vezetéknév nem ment.
"Most important moment of your life?"
Állok a hajón és már tudom, hogy most jön az, amit már láttam párszor ezelőtt. Felkészültem rá, viszek magammal mindent, amit kell. Csak pár gyakorlati dolog, a tervezés, a gépek, az analízis, az egyedüllét. A legfontosabb próbatétel azonban most jön. Itt tudok-e hagyni mindent, mikor tudom, hogy menni kell. Igen, egy pillanat az egész, nincs senki mellettem. Valami beránt a sötét vízbe, egészen mélyre. Felnézek, sárgás fény dereng a fekete víz felett. A testem még elindul felfelé, de a lelkem már úton van tovább, nem várja meg a fizikai halált.
Nem volt rémisztő, nem volt fájdalmas, nem volt elszomorító. Egy lecke, amire talán A+ járt. Könnyű és tökéletes továbblépés volt.

William Scully died in 1896 - His Fate a Subject of a Good Deal of Mystery.

Dear New York Times,
Just a little correction: I did not fall over the side of the boat accidentally. I was dragged by the boat and I chose this end for myself.
Kind Regards,
William Scully
Bp. 2009

Csak, ha nyitott a kedves közönség, másképp nem megy

Még mindig itthon. Túl sok eltöltött idő saját magammal, túl sok álmatlanság és forgolódás. Még mindig lent vagyok az alján. Ha becsukom este a szememet még mindig a poklot látom, még mindig kisgyerekek dobálóznak megkínzottak beleivel eltorzult vigyorral az arcukon. Még mindig bele-beleordít az arcomba a deszákra szögelt és megégetett ember. Még mindig csak a szenny árad. Ha nem képekben jön, akkor szépen bekúsznak az érzések a takaró alá, mellbeszúrnak, összerándítanak, felforrósítanak, émelyítenek. Vagy csak a szag jön az égből, a bomlás és üvöltés szaga.
"Miért?"
"Ez normális, valaki minden lépcsőfokot megél felfelé menet. Emelkedj tovább."
Mert ez kéremszépen az alsó, mély asztrális sík, ahol nincs már anyag, csak lélek van. De még távol sem a Paradicsom, ez Hölgyeim és Uraim még csak az önként választott Pokol.
"Rossz szinten tetszett megállítani a liftet és itt bizony néha-néha beragad."

És mikor jön az emberrel szembe a megoldás, mikor dobják az ölébe több ezer méter magasból a térképet? Hát persze, ahol és amikor nem számít rá, mert ilyen kis csíntalanok ők odafenn. Már húsz perce tekergőzőtt egyenesen a fülembe a váróteremben, hogy Feri hogy halt meg a kórházban, milyen volt előtte a szuszogása, és milyenek rándult, mikor összehúztam magam láthatatlanul picire a kemény műanyag székben és kecsesen, hallhatatlanul felüvöltöttem.
Durr
Porfelhő
Szép színes kis könyv, tele már-már túlontúl bölcs dolgokkal. Annyira igaz, hogy fáj. Annyira nehéz, hogy kétségbeesel. Annyi lemondással jár, hogy meggondolod mégis. Bele-belelapozok óvatosan, homályos tekintettel kinézek az ablakon.
Végre nem ragadós az ég.
Végignézek a várón. Feri felesége lemondó kacajjal fejezte be férje haldoklásának történetét.
De kinn már nem vörös az ég.

Furcsa keverék ez igazából. Egyszerre húz lefelé a sajnálat, nem hagy nyugodni a tehetetlenség, visszataszít a kiábrándultság és enyhíti mindezt a szeretet. A végeredmény pedig színtiszta mély szomorúság, ha rágondolok. Látni valakit, akit több száz éve ismersz és hosszú boldog életet éltél vele ezelőtt, a lefelé ívelő utat választani és elfedni saját szép énjét egy érzéketlen maszkkal, ez fáj. Hogy mennyire elfelejtett téged és önmagát, az mardos. Nem tesz mást, csak rombol, csak pusztit, csak bánt. Aztán néha-néha megáll, fátyolos szemmel körbenéz, felsóhajt, hogy nem érti magát, nem érzi jól magát és nem tudja mit kéne tennie. Emlékezz drága és láss végre befelé. Dobd le a sekélyes maszkot és merj önmagaddal szembenézni, merj előre nézni. Ne félj, az nem vezet sehová.

Kb. 21 év kellett hozzá, hogy megértsem és megszokjam. Ma már nagyjából tudom kezelni, habár a "nem vagyok normális" érzés még elő-elő jön, mikor megszakad a folytonosság és két kézzel kell kapaszkodnom a fizikai anyagba, hogy a Földön tartsam magam. Olyankor rossz. Kétségbeejtő és néha ki akarok szállni. Néha nem akarom elfogadni, amit muszáj és nem akarok Alien Tribal Girl lenni. Nem akarom tudni, hallani, látni, amit nem kellene. Van, hogy ülök az asztalomnál, a tenyerembe temetem az arcomat, összeszorítom a szememet és csak ki akarok mindent és mindenkit zárni. Aztán mikor felnézek sajnálkozó tekintetek kérdezik, hogy fáradt vagyok-e. "Igen, kicsit." Fárasztó, még meg kell tanulnom pihenni.

3. napja vagyok itthon teljesen egyedül és nem jön a várt béke és nyugalom. Zajok, érzések, gondolatok csattogva, sikítva rohangálnak fel-alá a házban, falról-falra verődve. Nem tudok pihenni. Érzem, ahogy megbetegít, a küszködésbe befájdul a testem, mintha az vágódna a falnak minden alkalommal, de sírni nem tudok. Egy ideje nem megy, mintha már nem illene. Online kapaszkodok az emberekbe, hogy lenn tartsanak és ne bámuljak napokig a semmibe. Pedig talán azt kellene, talán most az lenne a normális. De akkor ki fog addig megértően mosolygni?

Nemrég megkérdezte valaki, hogy én értem-e magamat. "Nem." Ami annyit jelentett, hogy "Igen. De ne kérdezd, mert megfogalmazni úgysem tudom." Fejcsóválás és sóhaj. "Érdekes vagy..." 

Akkor most unalmas akarok lenni. Alt+F4