2012 - "És Isten fut Windows alatt!"

Kijött az első amerikaivilágvégeversionnumber654387 film trailere, ami az aktuális pániktémáról, 2012-ről szól. A youtube-on 2012-re keresve 105,000 találatot kapunk, ilyen-olyan szekták, tudományos és áltudományos csoportok, dokumentumfilmek és most már mozifilmek reprezentálásában tudhatjuk meg a "valót". Ilyenkor mindig az az uristen@menny.hu jelenet jut az eszembe, amikor a világvégét reklámozó srác a szektájuk CD-jét próbálja Istenre beszélni: "És Isten fut Windows alatt!". Kicsit nézzünk körbe és próbáljuk megtalálni az igazi tartalmat 2012 mögött, mégha nagyon nehéznek tűnik is.
Világvége lesz?
Szószerint nem, de valóban lezárul egy nagy szakasz.
???
Dimenzióváltás lesz.
Honnan tudjuk?
Sok forrásból: asztrológia, próféciák, médiumi közvetítések és nem utolsósorban megérzés. Sokan, akik már eljutottak egy bizonyos pontig és felfelé törekednek, már érzik.
Mit is érzünk pontosan?
A világ változik, az érzékelésünk máshogy működik, a minket körbevevő energiák hihetetlen intenzitással segítik elő vágyaink megvalósulását. Abban a korban élünk, ahol az lélek turbófokozatra kapcsolva fejlődhet, vagy épp vissza is zuhanhat tudattalan állapotába. Soha nem reinkarnálódott még ennyi lélek a Földre. Ennek oka, hogy most van az a kor, amikor is minden lehetséges. Aki sötét, pusztító ösztöneit, hatalomvágyát, vagy az élvezetek hajszolását szeretné kiélni, ugyanúgy megtehet mindent amit akar, mint azok, akik a lelki fejlődés eme kiemelt lehetőségével szeretnének élni.
Egyáltalán mi az a dimenzióváltás?
Szerintem nem kell sokat bizonygatnom, mindenki érzi és látja, hogy az egyes emberek lelki fejlettségi szintje között hatalmas különbségek vannak. Ezek a szintek most még jobban eltávolodnak egymástól a felgyorsult változások hatására. Ez azt eredményezi, hogy a különbség az emberek fejlettebb és a fejlődésben megrekedt csoportja között akkorára nő, hogy már tovább nem tartható fenn a mostani berendezkedés. A két csoport külön útra tér. Azok az emberek, akik felfelé törekednek a harmadik csakra szintjéről a negyedikre emelkedhetnek. A harmadik csakra jelentése itt a sűrű anyagi, mondjuk úgy 3 dimenziós lét, míg a negyedik csakra (szívcsakra) egy sokkal emelkedettem tudatállapotú, megtisztult, magasabb szinten rezgő energiájú létezés szintje, ami eltávolodik az anyagi világtól.

Ha kíváncsiak vagytok többre 2012-ről spirituális vonatkozásban, klikk Szabó Judit előadására:
http://radio.tisztahangok.hu/archivum/00eloadas20090211szabojudit
Ha érdekel, hogy pontosan hogyan is néz ki a 2012-re való "felkészülés", milyen változásokat élünk át és fogunk még tapasztalni, ajánlom Szabó Judit könyvét: Az anyagból a fénybe.
"A spirituális korszakváltást egyre jobban érzékeljük a világban, az átalakulásra utaló jelek már jó ideje megjelentek. A szellemi üzenetekből tudjuk, hogy az ember most csodálatos lehetőséget kap egy páratlan szellemi felemelkedésre. A könyv e folyamat részleteit mutatja be, azt, hogy a fény hogyan alakítja át a durvaanyagot finomanyaggá, és hogyan emeli fel az anyagba zárt lelket."

Izzó lila fáradtság

Éget a fáradtság, folyton lángol belül, szinte lüktet. Kezdem elveszíteni a belső tudatosságomat és a külső érzékelésemet. A megérzéseim eltompultak, az energiáim felett elvesztettem az irányítást. Ma már komolyan megijedtem, annyira nem voltam ébren. Olyan, mint amikor az ember azt álmodja, hogy valami erős fény miatt nem lát szinte semmit. Hiába hunyorog, mintha a retinájába égettek volna egy fehér foltot. Ragyogó fény miatt tapogatózom vakon, mintha csak a koronacsakrámba csapott volna egy villám.
A fizikai testem is kezdi feladni, elnehezült, minden ponton sajog és minden bajom előjön az allergiától a migrénig. Lázad a testem, már tennem kell valamit. Pihennem kell, napok óta kapaszkodok egy foszladozó cérnaszálba. Rámtelepedik az élet, émelyít az aggodalom, megbénít a érzekelés hiánya miatti vakság és közben meg kell felelni olyanoknak, akiktől semmit nem kapok viszonzásul. Tűrni is kell, de meddig?
Pedig most jól kellene csinálni, most nem kéne elcseszni. Túl értékeset veszíthetek, ami túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Nem merek bízni, pedig hinni akarok benne. Csak hát a jelek, az egyszer közel, sokszor távol nem hagynak nyugodni. Megvakultam, nem látom őt tisztán, ahogy magamat sem, parttalanul csapódnak az érzelmek és gondolatok ide-oda.
Az angyalok nyugtatni próbálnak és simogató ígéretet tettek. Csak még félek elfogadni az ajándékot, amiért régóta könyörögtem.
Azt hiszem, most lefekszem...

Vizsgaidoszak

Passziv feleven vagyok, megis van annyi vizsgam, mint a foiskolasoknak.
Sok honapnyi tananyag tanulsagat most kell levonni, es a tesztek csak jonnek sorban. Minden valasztas kerdese, az opciok adva vannak.
Az elejen lecsusztam es csunyakat buktam, de van annyira kegyes a "tanszek" hogy szoljon, mielott rosszabb lesz. A jeleket megkaptam, ereztem, hallottam, lattam es ami a legfontosabb, eszre is vettem.
Most mar egyenesbeallok es teszem, amit tennem kell es tudatosan valasztok az utelagazasnal, felulemelekdeve es hatrahagyva a multat es az abba beleragadt embereket, megha ennyire nehez is.

******************************************************************

Egy gyonyoru video a csakrakrol es mukodesukrol, gondolat es lelektisztito. Enjoy :]

William Scully died in 1896 - His Fate a Subject of a Good Deal of Mystery.

Hirtelen úgy éreztem mennem kell. Most is, akkor is.
Fogtam hát magam és visszaindultam. Egészen könnyen ment, elvégre a halálomat már láttam ezelőtt. Felpattantam a jól bevált "past life vonatra", beültem a fekete alak mellé, aki mindig elkísér és egyenesen Amerikába robogtunk vissza. 1800-as évek vége, nagyváros, nyüzsgés. Terebélyes épület, szállodaszerű, a színei csupa sárga és arany. Egy évszámot látok meg egy újságon: 1896. Állok az ajtóban, lábam mellett kis utazóbőrönd, kezemben valamiféle vastag füzet. Törékenynek érzem magam, de nem csak a hotel méretei miatt. Kicsi vagyok, nem éppen férfias alkat, de jó kedélyű, kedves és népszerű.
"Are you alone? Do you have friends or family around?"
Egyedül. Belegondolok... Sehol, senki nem vár igazán. Ide valamiért egyedül jöttem és működik.
"Happiest moment of you life?"
Megterveztem, elkészült és működik. Nagy és számomra gyönyörű. Nem látom pontosan, hogy mi az. Mérnök vagyok, egyetlen szerelmem a gépek voltak. Emberek jönnek-mennek és gratulálnak. Valaki messziről kiabál: "William, hey William!" Szóval így hívnak. A vezetéknév nem ment.
"Most important moment of your life?"
Állok a hajón és már tudom, hogy most jön az, amit már láttam párszor ezelőtt. Felkészültem rá, viszek magammal mindent, amit kell. Csak pár gyakorlati dolog, a tervezés, a gépek, az analízis, az egyedüllét. A legfontosabb próbatétel azonban most jön. Itt tudok-e hagyni mindent, mikor tudom, hogy menni kell. Igen, egy pillanat az egész, nincs senki mellettem. Valami beránt a sötét vízbe, egészen mélyre. Felnézek, sárgás fény dereng a fekete víz felett. A testem még elindul felfelé, de a lelkem már úton van tovább, nem várja meg a fizikai halált.
Nem volt rémisztő, nem volt fájdalmas, nem volt elszomorító. Egy lecke, amire talán A+ járt. Könnyű és tökéletes továbblépés volt.

William Scully died in 1896 - His Fate a Subject of a Good Deal of Mystery.

Dear New York Times,
Just a little correction: I did not fall over the side of the boat accidentally. I was dragged by the boat and I chose this end for myself.
Kind Regards,
William Scully
Bp. 2009

Csak, ha nyitott a kedves közönség, másképp nem megy

Még mindig itthon. Túl sok eltöltött idő saját magammal, túl sok álmatlanság és forgolódás. Még mindig lent vagyok az alján. Ha becsukom este a szememet még mindig a poklot látom, még mindig kisgyerekek dobálóznak megkínzottak beleivel eltorzult vigyorral az arcukon. Még mindig bele-beleordít az arcomba a deszákra szögelt és megégetett ember. Még mindig csak a szenny árad. Ha nem képekben jön, akkor szépen bekúsznak az érzések a takaró alá, mellbeszúrnak, összerándítanak, felforrósítanak, émelyítenek. Vagy csak a szag jön az égből, a bomlás és üvöltés szaga.
"Miért?"
"Ez normális, valaki minden lépcsőfokot megél felfelé menet. Emelkedj tovább."
Mert ez kéremszépen az alsó, mély asztrális sík, ahol nincs már anyag, csak lélek van. De még távol sem a Paradicsom, ez Hölgyeim és Uraim még csak az önként választott Pokol.
"Rossz szinten tetszett megállítani a liftet és itt bizony néha-néha beragad."

És mikor jön az emberrel szembe a megoldás, mikor dobják az ölébe több ezer méter magasból a térképet? Hát persze, ahol és amikor nem számít rá, mert ilyen kis csíntalanok ők odafenn. Már húsz perce tekergőzőtt egyenesen a fülembe a váróteremben, hogy Feri hogy halt meg a kórházban, milyen volt előtte a szuszogása, és milyenek rándult, mikor összehúztam magam láthatatlanul picire a kemény műanyag székben és kecsesen, hallhatatlanul felüvöltöttem.
Durr
Porfelhő
Szép színes kis könyv, tele már-már túlontúl bölcs dolgokkal. Annyira igaz, hogy fáj. Annyira nehéz, hogy kétségbeesel. Annyi lemondással jár, hogy meggondolod mégis. Bele-belelapozok óvatosan, homályos tekintettel kinézek az ablakon.
Végre nem ragadós az ég.
Végignézek a várón. Feri felesége lemondó kacajjal fejezte be férje haldoklásának történetét.
De kinn már nem vörös az ég.

Furcsa keverék ez igazából. Egyszerre húz lefelé a sajnálat, nem hagy nyugodni a tehetetlenség, visszataszít a kiábrándultság és enyhíti mindezt a szeretet. A végeredmény pedig színtiszta mély szomorúság, ha rágondolok. Látni valakit, akit több száz éve ismersz és hosszú boldog életet éltél vele ezelőtt, a lefelé ívelő utat választani és elfedni saját szép énjét egy érzéketlen maszkkal, ez fáj. Hogy mennyire elfelejtett téged és önmagát, az mardos. Nem tesz mást, csak rombol, csak pusztit, csak bánt. Aztán néha-néha megáll, fátyolos szemmel körbenéz, felsóhajt, hogy nem érti magát, nem érzi jól magát és nem tudja mit kéne tennie. Emlékezz drága és láss végre befelé. Dobd le a sekélyes maszkot és merj önmagaddal szembenézni, merj előre nézni. Ne félj, az nem vezet sehová.