A sötétben tapogatózunk, próbáljuk közben kitalálni milyen színű a fal. Milyen színű a ruhánk, milyen színű a lelkünk. Közben minden egyes apró szikrát reflektor erősségűnek látunk. Túl rég óta keressük a színeket, túlságosan el vagyunk keseredve. Most mindenki megijed, most mindenki még jobban elveszik, pedig a sötétség nem lett sötétebb. Úgy érezzük, hogy ha most nem láthatjuk meg a színeket, akkor nagyot bukunk. Tudni akarunk, ismerni a miérteket. Jobban, mint eddig még soha. A világ már elbukott a tudományos elméletekkel. Sokan indulnak el más úton. Próbálják a megérteni milyen a zöld, próbálnak hinni azoknak, akik már látták. Néhányan próbálunk magunktól rájönni, magunktól látni. Úgy érezzük, hogy jó úton haladunk, hogy gyorsabban haladunk, mint sokan mások. Talán kicsit még különlegesnek is hisszük magunkat.
Olvasunk, vezetett meditációkat hallgatunk, iskolákba járunk, tanítókat keresünk, akik megmondják amit látni lehet. 100 felől jön az információ, 1000 felől bombáznak a javaslatok és a szabályok. Ezt nem illik, az nem ésszerű, amaz nem etikus, a negyedikről meg egyszerűen nem tudjuk érezni, hogy valós. Megérzések, sugallatok, baráti tanácsok, erkölcsi szabályok, fizikai akadályok, félelmek, késztetések. A tömegmédia túlzsúfolja az agyunkat, amíg végül minden összemosódik és elveszünk a részletekben. A kétségbeesett kutatás, hogy megtaláljuk saját magunkat túlzsúfolja a lelkünket, míg végül azt vesszük észre, hogy kevésbé ismerjünk magunkat, mint a kezdetekkor.
Könnyű elveszni. Könnyű belebolondulni. Könnyű kiábrándulni. A kérdés az, hogy vajon átvészeljük-e a hullámvölgyeket, mikor a sötét még sötétebb. A Tarot nagy arkánumának egyik lapja a Hold. Két torony áll rajta, közte a mély szakadék. A tornyok a sötétben állnak, sápadt holdfény világít csak rájuk. Az egyik a félelmek tornya, a másik az új kezdeté. A szakadék mélye a tudatalattinkba, a lelkünk legbelsejébe hatol, ahová már a gyenge holdfény nem ér el. Ott nem látjuk a színeket, nem látjuk, hogy a alattunk már a Nap kel fel.
Tudatalattinkat nem fejthetjük meg soha igazán. A sötétben nem fogjuk látni a szivárványt, de tudatunkkal, önmagunkkal egyesülve megláthatjuk, hogy ami lenn, az van fenn és ami fenn, az van lenn. Ne vesszünk el a részletekben, ne tagoljuk egységből kiszakadt önmagunkat még több kis részre. Egyesítsünk, hisz célunk az Egy Teljesség.
